Az elefántteknős

A Galapagosz-szigetek e legnevezetesebb teknősének életmódjáról Darwin ír felülmulhatatlan érdekességgel. "Utazásom alatt két nagy teknőssel találkoztam; mindegyik legalább 100 kg-ot nyomott. Az egyik egy darab kaktuszt evett; mikor közelébe értem, megnézett s aztán nyugodtan tovább állott. A másik mély sziszegést hallatott s behúzta a fejét. Ezek az óriási hüllők, melyeket fekete láva, levéltelen bozót és hatalmas kaktuszok vettek körül, az ősvilág megelevenedett teremtményeinek tűntek fel. Leginkább a magasan fekvő nedves helyeken tanyáznak, de ellátogatnak az alacsony és száraz helyekre is. Egyesek roppant nagyságot érhetnek el. Az öreg hímek, melyeket hosszabb farkuk alapján jól meg lehet különböztetni a nőstényektől, jelentékenyen nagyobbak, mint emezek. "A nőstények éppen most, októberben rakták le tojásaikat, melyek fehérek és gömbölyűek, az egyiknek, melyet megmértem, 18 cm volt a kerülete." Porter a következőkben számol be megfigyeléseiről: "Nappal a teknősök feltűnően élesen látnak és félénkek, ami abban nyilvánul meg, hogy fejüket és nyakukat bármely tárgy legcsekélyebb mozgására a teknőbe rejtik. Éjszaka azonban teljesen vakok és süketek. A legerősebb zaj, a puskalövés durranása sem zavarja őket s a legcsekélyebb hatással sincs rájuk." Ezeket az adatokat Darwin is megerősíti. "A bennszülöttek azt hiszik, hogy ezek az állatok teljesen süketek. Az bizonyos, hogy még annak a zaját sem hallják, aki a sarkukban követi őket. Sokat mulattam azon, hogyha egy-egy ilyen óriást utólértem, mely nyugodtan ment az útján és elébe kerültem, abban a pillanatban berántotta fejét és lábait, mély sziszegést hallatott s azután hangos dobbanással a földhöz lapult, mintha halott volna. Gyakran ültem a hátukra is; ha néhányszor ráütöttem a páncél hátulsó részére, akkor szépen fölállottak és tovább ballagtak. Az egyensúlyt azonban mindig nehezen sikerült megtartanom."