Az európai bölény
2004.10.22. 15:30
Európa legnagyobb szárazföldi állata, az európai bölény (Bison bonasus) a XX. század közepén a kihalás szélére került. Még ma is kitartó és önzetlen munkára van szükség ahhoz, hogy ne veszítsük el örökre ezt a különleges állatfajt...
Harc az európai bölény életéért
Európa legnagyobb szárazföldi állata, az európai bölény (Bison bonasus) a XX. század közepén a kihalás szélére került. Még ma is kitartó és önzetlen munkára van szükség ahhoz, hogy ne veszítsük el örökre ezt a különleges állatfajt. Az európai bölényt már barlanglakó őseink is vadászták, nagyarányú irtása azonban csak a római korban kezdődött, mivel az állatviadalok gyakori szereplői voltak. A középkorban is kedvelt foglalatosság volt a bölényvadászat, így nem csoda, hogy a bölényállományok egyedszáma rohamosan csökkent.
 |
Angliában a XI., Franciaorszában pedig a XIV. században tűnt el az utolsó példány. A kontinens többi részén még a XVIII. század végéig fellelhető volt, hamarosan azonban már csak a lengyelországi Bialowieza erdejében maradt fenn egy kisebb populáció. Ez az állomány életképesnek bizonyult, 1914-ben még 700 egyed élt ezen a területen. A háború azonban megtizedelte a bölényeket: áldozatul estek a harci eseményeknek és a kiéhezett katonáknak. Az utolsó vadon élő európai bölényt 1919 februárjában ölték meg.
Csupán néhány állatkerti példány élte túl az első világháborút, így ez az egy remény maradt a faj megmentésére. Dr. Kurt Priemel, a frankfurti állatkert igazgatója 1923-ban létrehozta a Nemzetközi Bölényvédelmi Társaságot, amely az összes fogságban élő példányt felkutatta és törzskönyvezte. A ma élő európai bölények mind ezeknek az állatoknak a leszármazottai. A szervezet munkájának eredményeként a bölényállomány létszáma újra emelkedni kezdett, hamarosan lehetőség nyílt arra, hogy néhány párt visszatelepítsenek eredeti élőhelyére. A lezárt, védett területeken az állatok szaporodni kezdtek, de a második világháború újra a kihalás szélére sodorta őket: 17 példány élte túl a világégést. Ezt követően azonban mind a bialowiezai, mind a fogságban tartott állomány gyors szaporodásnak indult. Az 50-es évektől már a lezárt területekre sem volt szükség, az első példányok visszakerültek az "igazi" természetbe.
Az utolsó Magyarországon élő példányt Erdélyben találták, és 1809-ben puszult el A schönbrunni állatkertben. Ma már csak a Budapesti Állatkertben találhatunk példányokat Magyarországon.
|