Magyarország erdei

Valamikor az erdei életközösség tagjai voltunk, de az erdő világához napjainkban is ezer szállal kötődünk. Az erdőről alkotott képünk sokszínű és változatos, bár időnként hajlamosak vagyunk csak, mint a bútorainkhoz, egyéb eszközeinkhez alapanyagot szolgáltató fák halmazának tekinteni. Mások pedig lelki nyugalmat, kikapcsolódást és pihenést keresnek az erdőben. Azonban egyre többen felismerik már, hogy megóvása az élet védelmének fontos eleme a Földön.

Hazánk a mérsékelt övi lomberdők zónájába tartozik. Ezen a területen a növények 46 hónapot növekedhetnek, a téli nyugalmi időszak 34 hónap, és az időjárási viszonyok alkalmasak a fák növekedéséhez (megfelelő csapadékmennyiség, nem túl hideg tél stb.). A mérsékelt övi lomberdők télen lehullatják leveleiket, növekedésük leáll.

Hazánk területén őshonosnak tekintjük azokat a fajokat, amelyek a Kárpátmedence természetföldrajzi régiójában, illetve annak egy adott tájegységében természetesen nem behurcolás vagy betelepítés révén előfordultak vagy előfordulnak, s a rájuk jellemző termőhelyeken (társulásokban) találhatók meg.

A mérsékelt övi lomberdők zónájában a különböző mikroklimatikus és domborzati hatások miatt, más és más termőhelyi sajátosságnál másmás erdőtípust találunk. Az ilyen elterjedési területen előforduló fafajok megtelepedését és gyakoriságát befolyásolják például a különböző biológiai jellemzők [lassan vagy gyorsan növekvő fajok, rövid vagy hosszú életűek, zárt erdei fajoke vagy korán termőre fordulók, a nyílt területeket hamar meghódító (pionír) fajok stb.], ökológiai jellemzők (mennyire fényigényesek, melegigényesek, szárazságtűrők, milyenek az igényeik a talajokkal szemben stb.).

Folyóinkat nagy kiterjedésű, úgynevezett ártéri ligeterdők kísérték, amelyek területe a folyószabályozások következtében erősen lecsökkent. Az árterek alacsonyabban fekvő részein bokorfüzesek, valamint puhafás ligeterdők, a magasabban fekvő tér szinteken keményfás ligeterdők helyezkedtek el. Az ártéri erdő fennmaradásához az időszakos folyókiöntések elengedhetetlenek. Az ártéri ligeterdőkhöz hasonlóan különleges és gazdag élővilág alakult ki a sokszor járhatatlan talajú, buja aljnövényzetű égerlápokon.

Hajdan az Alföld szárazabb termőhelyeit is erdők, homoki tölgyesek, borókásnyárasok, lösztölgyesek, sziki tölgyesek borították. Ezek nagy részéből ma már csak néhány maradványállomány maradt fenn. Domb és hegyvidékeinken cseres, illetve gyertyánostöl gyeseket találunk. Hazánk területén a legelterjedtebb erdő alkotó fafajok a tölgyek. Az alacsonyabb területeken a kocsányos, a magasabb, hegy vidéki területeken a kocsánytalantölgy erdeink fő erdőalkotó fafaja. A tölgyeket 800 méter magasság fölött felváltja a bükk, amely azonban a hűvösebb völgyekben akár 200, 300 méteres magasságban is szép állományt alkothat.

Hazánk jelenlegi határain belül az erdőterületek aránya a XIX-XX. század fordulójára 11%ra csökkent. Ez az arány azonban néhány évszázaddal ezelőtt 80% lehetett. Az első világháború után kedvező változás volt tapasztalható, növekedett az erdők száma. Nem mindegy azonban, hogy milyen erdőkkel növekszik ez a terület. Természetvédelmi szempontból mindenféleképpen az őshonos erdőtársulások területarányának növekedése a kívánatos az ültetvények túlzott növekedésével szemben. Jelenleg hazánk területének mintegy 19%át erdőterület alkotja.

Amikor azt vizsgáljuk, hogy milyen működő rendszereket hozott létre a természet és az evolúció, és ehhez képest mit csinál az emberiség ma, akkor éppen a diverzitás (változatosság) kérdésében hihetetlen ellentét tapasztalható. Minél idősebb egy természetes társulás, annál változatosabb az összetétele. Például egy trópusi őserdő egy hektárnyi területén szinte nem találunk két egyforma fajt. Ezzel szemben az ember által ültetett erdők az ellenkező végletet mutatják. Az akácosok, nemes nyárasok meglehetősen fajszegény területek.