Tudtátok, hogy egyes előrejelzések szerint a dél-ázsiai keselyűk öt éven belül kihalhatnak? Az utóbbi egy évtizedben számuk annyira megfogyatkozott, hogy a gazdátlanul maradt állati tetemek miatt járványok kitörésétől tartanak a szakemberek. A világ többi részén sem mondható kedvezőnek a keselyűk helyzete, Amerikában és Európában is csökken állományuk.

Rövid ismertető a keselyűkről:
A keselyűk rendhagyó állatok: a nappali ragadozó madarak közé tartoznak, azonban ma már nem tudnak vadászni és ölni, csak megkeresik zsákmányukat. Ebben viszont ők a legjobbak. Az ismert, mintegy huszonkét keselyűfaj szinte mindegyike kizárólag döghúson él. Mivel más táplálékra nem számíthatnak, ráadásul meg kell előzniük a velük versengő oroszlánokat, hiénákat, sakálokat és marabukat, létük attól függ, hogy sikerül-e felfedezniük az elhullott állatot. Ezért minden más madárnál messzebbre és magasabbra repülnek, hogy a lehető legnagyobb területet tekinthessék át. Ehhez energiát használnak fel; tartalékaikkal igen takarékosan kell bánniuk, hiszen táplálékválasztásuk sokkal inkább függ a véletlentől, mint más madarak esetében. Ezért felderítő útjaikról erőt kímélő vitorlázórepüléssel térnek vissza fészkükre.
Rendszerint késő délelőtt indulnak táplálékszerző útjukra, amikor a föld már eléggé fölmelegedett ahhoz, hogy felszálló légáramlatok alakuljanak ki. Mintha liften ülnének, úgy vitetik magukat fölfelé a keselyűk anélkül, hogy egyetlen szárnycsapást is meg kellene tenniük. Utána lassan vitorláznak a következő áramlatig, amellyel aztán újra a magasba vitetik magukat

A zsákmány keresése során - más húsevőktől eltérően - nem a mozgást figyelik, hanem éppen a mozdulatlanságot. A sztyeppén keresztül szaladgáló, legelésző, köröző állatok között azonnal észreveszik a beteg vagy döglött állatot. Három kilométeres magasságból még egy 30 centiméteres kölyköt is képesek azonosítani. Mikor valahol a mozgás abbamarad, azonnal körözni kezdenek a hely fölött.
Mindig magányosan repülnek, nem rajban. De társaikról nem távolodnak soha olyan messzire, hogy szem elől tévesszék őket. Még a földön keresgélő madarak is figyelik társaik repülését, mivel az sok mindent elárul. Ha egy madár a földön valami érdekeset lát meg, azonnal ereszkedni kezd, majd zuhanórepüléssel közelíti meg a földet. Ahogy rárepül a zsákmányra, az jelzés a többi madár számára is, akik látótávolságon belülről rendre oda is érkeznek.

Afrika nagyvadászai gyakran számolnak be olyan esetről, hogy közvetlenül az oroszlánt, gnút, antilopot vagy zebrát ért halálos lövés után leereszkedik az első keselyű. Néhány perces különbséggel követik a többiek, és alig félóra elteltével már 50-80 madár gyülekezik. Még a tapasztalt vadászok is meglepődnek ilyenkor, hisz rövid idővel a lövés előtt látcsővel sem lehet észlelni egyetlen keselyűt sem. A madark a dög körül rikácsolva, szárnyukat csapkodva tolonganak. mindegyik igyekszik közel férkőzni az áldozathoz, de nem viaskodnak egymással, sőt e dögevő madarak nagy családján belül az egyes fajok különféle feladatok ellátására szakosodtak, így az egyik segíti a másikat, például a kis dögkeselyű a nagy füles keselyűt.
A keselyűk másik figyelemre méltó vonása, hogy erősen ragaszkodnak a fiókáihoz. Egy ókori szöveg költői elragadtatással írt erről: "A keselyű él-hal a kicsinyeiért. Ha titokban elrabolják a fiókáját, csak gubbaszt a fészkén, még élelmet sem vesz magához. Könnyeket hullat, szinte sír."