A komodói sárkány

Van egy óriási méretű hüllő, amelynek harapása éppoly végzetes, mint egy kígyómarás. A komodói sárkány képes 3 méternél is nagyobbra nőni, súlya akár 100 kilogramm is lehet. Ezek a tulajdonságok már önmagukban félelmetes ragadozóvá teszik, ehhez járul még hozzá mérgező harapása. Nyálában ugyanis rendkívül fertőző baktériumok vannak, amelyek néhány nap alatt végeznek a megmart áldozattal.

Valamikor úgy hitték, hogy óriáshüllők csak az igen távoli múltban léteztek. A dinoszauruszok már régen kihaltak, sárkányok pedig a mítoszok világának lakói. Ezt mindenki így gondolta, egészen addig, amíg 1912-ben egy angol úriember leírást adott közre egy új, óriási gyíkfajról. Ezzel megtörtént a XX. század legjelentősebb gyíkfelfedezése. Ezt megelőzően 1908-ban az úszóhártyás gekkó és 1911-ben a Weber-féle vitorlásgyík megismerése volt a legfigyelemreméltóbb tudományos felfedezés. Azonban mindkettő eltörpül annak a szenzációnak az árnyékában, amelyet a komodói sárkány színrelépése okozott.

Az eredetileg lakatlan Komodó-sziget Indonéziához tartozik. A XIX. század elején nagy hasznát vette a szomszédos Sumbawa-sziget szultánja, aki ide száműzte politikai ellenfeleit. Néha elvetődtek ide környékbeli halászok és gyöngyhalászok is. Ők számoltak be először a nagy termetű szörnyetegről, amelyet "boeaja darat-ként", azaz szárazföldi krokodilként említenek a korabeli feljegyzések.

Fotó: komodonationalpark.org

Amikor alaposan utánanéztek a szóban terjedő mendemondáknak - amelyek néha 7 méter hosszú szörnyetegről beszélnek - kiderült, hogy nem krokodillal, hanem egy a tudomány számára még új varánusz fajjal van dolguk a tudósoknak. Mégpedig a legnagyobb varánusszal, amelyet a Föld a hátán hordoz. A tévedések elkerülése végett a komodói sárkány a legnagyobb, ám nem a leghosszabb. A Salvadori-féle varánusz hossza, amely Új-Guinea lakója, jóval gyakrabban meghaladja a 3 métert, mint komodói rokona, a leghosszabb ismert komodói sárkány ugyan majdnem 4 méter, de ez nagyon ritka. Ugyanakkor, míg az összes többi nagy varánuszfajnál az állat teljes hosszának legalább kétharmadát a farok teszi ki, addig a komodói sárkánynál ez mindössze az állat hosszának a fele. Tehát jóval erőteljesebb és nehezebb az összes többi fajtársánál, és messze a legfélelmetesebb ragadozó mindközül, nyugodt szívvel elfogyasztja az embert is.

A világ legnagyobb testű gyíkjának a súlya a 100 kilogrammot, magassága pedig a 90 centimétert is elérheti. Erős, hosszú végtagjai, egyenletesen elvékonyodó farka és jókora élénksárga villás nyelve van, amelynek lángszerű kilövellése azt a képzetet kelti, mintha láng csapna ki a szájából. Ez és tekintélyes termete épp elég volt ahhoz, hogy később az állatot komodói sárkányként emlegessék.

Fotó: komodonationalpark.org

A komodói sárkány élőhelyének csúcsragadozója. Minden ehetőt elfogyaszt, képes ledönteni a lábáról egy bivalyt, vagy egy lovat. De megeszik a dögöket, és ha a szükség úgy hozza saját fajtársaikat is. Egy felnőtt varánusz számára a fiatal egyedek egyszerűen élelemnek számítanak. Azért, hogy a faj ne haljon ki, a szülőkben kifejlődött egy ösztön, ami megakadályozza őket abban, hogy legalább saját utódaikat ne egyék meg. A fiatal példányok pedig úgy védekeznek az eleséggé válás ellen, hogy felmásznak a fákra, amihez a felnőttek már túl nehezek. A fiatalok egészen addig a fákon töltik idejüket, amíg elég nagyok nem lesznek ahhoz, hogy megvédjék magukat.

Egyik kedvenc csemegéjük, a döghús gyártására van egy jól bevált módszerük, ami nagyon veszélyessé teszi őket minden élőlény számára. Nemcsak attól kell félni, hogy megeszi áldozatát. Harapása, ha nem is olyan gyorsan, de biztosan végez áldozatával. Amikor egy sárkány rátámad áldozatára, nem feltétlenül akarja ott helyben elfogyasztani, elég egy harapás, és már tovább is áll. A gyilkosságot a nyálában található rendkívül fertőző baktériumok végzik el. Egy-két nap és megharapott állat vagy ember elpusztul vérfertőzésben, ekkor a sárkány rendkívül jó szaglását kihasználva megkeresi a bűzlő tetemet és nyugodtan bekebelezi. Eddig egyetlen ember ismert, egy indonéz asszony, aki túlélte egy komodói sárkány támadását.

Fotó: komodonationalpark.org

Körülbelül 5000 sárkány él a Földön, nem csak a kicsiny Komodón, hanem a szomszédos szigeteken is előfordulnak. Eredetével kapcsolatban az a leginkább elfogadott elmélet, hogy nem a környékről, hanem Ausztráliából származnak, a legtöbb ismert varánuszfaj ugyanis itt él. Csakhogy Ausztrália nagyon messze van és tengerek választják el az élőhelyükül szolgáló szigetektől.

A komodói sárkány populációja nagyjából mindig is 5000 körül mozoghatott, elterjedésük nagysága ugyanis erre enged következtetni. Az itt élő emberek eddig meglehetősen toleránsak voltak velük, de az emberi terjeszkedés miatt a jövőben könnyen előfordulhatnak összeütközések a szigeteket egyre inkább benépesítő emberek és a varánuszok között. További veszélyt jelenthet a sárkányokra egy erdőtűz, vagy egy járvány a legfőbb táplálékukat jelentő szarvasok között. Mind a tűz, mind a járvány végzetes csapást mérhet a komodói sárkányok populációjára, ezért kitüntetett figyelemmel védik őket.

Varanus komodensis

A komodói óriás varánuszt meglehetősen későn, csak 1912-ben írta le a tudomány számára Major P. A. Ouvens, a buitenzorgi (Jáva) botanikus kert vezetője. A helybeliek közreműködésével sikerült négy példányt beszereznie. A komodói "sárkány" méretei tekintélyesek: testhossza elérheti a 3 métert, tömege a 135-165 kilogrammot. Tojásai 20 dekagrammot nyomnak, ezeket a földbe rejti, ott kelnek ki. Az újszülött varánuszok 25-50 centiméter hosszúak. Az állat négy erőteljes lába (öt-öt erős karommal az ujjain) éppoly veszélyes fegyvere, mint vastag, hosszú farka. Gyorsan mozog, kitűnően mászik, különösen a fiatal példányok rejtőzködnek szívesen a lombozat sűrűjében. Az idős és nagy testű egyedek inkább sziklaüregekbe, lyukakba, barlangokba húzódnak. Hitelt érdemlő hírek szerint az óriás varánuszok olykor gyerekekre is rátámadnak, ezért meglepő, hogy az állatkertekben tartott példányok rövid időn belül kezessé válnak. A Frankfurtban élő varánusz például kutyaként követte az ápolóját. 1968-ban Jáva szigetén a Surabaja állatkertben sikerült tenyészteni, igaz, félig szabad kifutóban. E szaporulatból kerültek az állatok Baselbe is, ahol felvételünk készült. Élet és Tudomány 1999/9