A gyorsulási világbajnok

A világ leggyorsabb szárazföldi emlős állata, a gepárd másképp öli meg zsákmányát, mint a többi macskaféle, amelyek legtöbbje a gerincoszlopot töri el egyetlen halálos harapással. A gepárd inkább a kutyafélékhez hasonlóan a zsákmány torkát ragadja meg, majd megfojtja. Ehhez a gyilkos művelethez legalább hét-nyolc percig össze kell szorítania állait. A gyilkolás előtt több 100 kilométeres sebességgel ront rá áldozatára.

Afrika és Ázsia forró pusztáin messze a leggyorsabb állatfajt egy különlegesen szép macskafaj képviseli. Ezeken a síkságokon számos olyan nagy testű emlős él, amely viszonylag nagy sebességet tud elérni. Még az orrszarvú és az elefánt is - pedig ők a leglassúbbak - szükség esetén képes felgyorsulni körülbelül óránként 40 kilométeres sebességre. A zebrák csúcssebessége 65, a gazelláké 80 km/óra körül mozog. A végtelen térségben, ahol kevés a fedezék, a gyorsaság dönt életről és halálról. Ebben pedig a gepárd a legjobb.

A síkságok nagy testű ragadozóinak gyorsabban kell futniuk, mint zsákmányaiknak, minthogy másképp nem jutnak élelemhez. Az oroszlánok és a hiénák a csapatmunkát is bevetik a siker érdekében, ám a gepárd egyedül a gyorsaságára támaszkodhat. Ez a csodálatos élőlény bármelyik szárazföldi emlősnél nagyobb gyorsaságot tud elérni, akár óránkénti 112 kilométeres sebességgel is képes száguldani. Azonban nem ez a legmeghökkentőbb tulajdonsága: erre a sebességre nem egészen két másodperc alatt gyorsul fel, álló helyzetből.

A gepárdok erősen különböző életmódjuk miatt a macskafélék családjának megjelenésre is leginkább elütő képviselői lettek. Rövid, kicsi, szinte gömb alakú fej, rendkívül karcsú és szikár termet, vékony és hosszú lábak, visszahúzható karmok nélkül. Illetve hosszú, keskeny farok, valamint igen éles vágóélekkel felfegyverzett zápfogak, de rövid szemfogakkal leírható fogazat az, ami a gepárdokat valamennyi többi macskafélétől megkülönbözteti.

Egész teste a gyorsaságát szolgálja. Amint már említettük, lábai hosszúak, háta csaknem karikába görbülhet, ezért ugráshossza igen tekintélyes. Háta görbítésével hátsó lábait messze előrenyújtja, majd hátát kinyújtva testét előrelendíti, azaz futása lényegében ugrások sorozatából áll. Óriási sebességét azonban nem tudja sokáig fenntartani. Ehhez hatalmas mennyiségű energiára lenne szüksége, amelyhez rengeteg oxigén kellene felvennie, minthogy erre azonban nem képes, nagyjából 500 méter után muszáj pihennie, különben végzetessé válhat számára a zsákmány hajszája. Ha sikerrel jár vadászata, az evés előtt néhány perc szünetet tart, hogy kifújja magát. Ráadásul az áldozat megölése szintén sok energiát vesz igénybe. A gepárd másképp öli meg zsákmányát, mint a többi macskaféle, amelyek legtöbbje a gerincoszlopot töri el egyetlen halálos harapással. A gepárd inkább a kutyafélékhez hasonlóan a zsákmány torkát ragadja meg, majd megfojtja. Ehhez a gyilkos művelethez legalább hét-nyolc percig össze kell szorítania állait.

A kutyához nem csak az ölési módszerük hasonlít. Kúszása a farkaséra emlékeztet, gyorsulása az agárt juttatja eszünkbe, járása sem a macskafélékre jellemző, ebben is inkább a kutyákra hasonlít. Sokan úgy tartják, hogy átmenetet képeznek a macska- és a kutyafélék között. Abban a macskákra hasonlít, hogy tud dorombolni, és ha feldühítik, hasonló módon fújtat. Az ember társaságát is hasonló módon tűri, könnyen idomítható.

Nem is oly régen még nagy fényűzésnek számított a velük való vadászat. A gepárd egy viszonylag egyszerű idomítással legalább olyan pompás vadászállattá nevelhető, mint a sólyom. Még Európában is használták a gepárdot vadászatra, I. Lipót német császár a török szultántól kapott ajándékba két gepárdot, amelyeket gyakran igénybe is vett. A mongol fejedelmek nem ritkán ezer állattal indultak zsákmányt ejteni. A gepárddal való vadászat a sólymokéhoz hasonlít. Az állat fejére sapkát húznak, amelyet csak akkor vesznek le, ha a préda közelébe érnek. A ragadozó becserkészi áldozatát, elkapja és a nyakánál fogva a földre szorítja, ekkor megvárja gazdáját, aki elvágja a zsákmány nyakát, melynek vérét egy faedénybe felfogja és a gepárdnak adja. A csörte végeztével a gepárd fejére visszakerül a sapka és akárcsak a kutyákat, pórázra kötve elvezetik.

Rendszerint magányosan, vagy kölykeivel, ritkábban kis csapatban indul táplálék után. Szükségleteinek 90 százalékát gazellákból fedezi, vadászati módszere is ezeknek az állatoknak az elejtéséhez alkalmazkodott. Addig üldözi a közepes termetű növényevőt, amíg olyan közel nem ér hozzá, hogy egy ütéssel a földre tudja dönteni. Olyan esetben, ha az áldozat újra lábra áll, a gepárd újra leüti, ezt egészen addig folytatja, míg a préda torkához nem fér. Sajnos az utóbbi időkben mind a gazellák, mind a gepárdok száma csökkenőben van. A gepárdot a veszélyeztetett fajok közé sorolják.