Kutyát tartani nagy felelősség, ezért nem árt több dolgot is végiggondolni, mielőtt a házunkba fogadjuk a kiválasztott ebet. Az első dolog: mit szól hozzá családunk? Az ugyanis nem elég, ha csak egyszerűen beleegyeznek, nekik is "társtulajdonosnak" kell lenniük, segíteniük kell a sétáltatásban, etetésben, gondoskodásban (szőrgondozás!!!).

Hát én immár kit válasszak?

Ha ez eldőlt, jöhet a kutyaválasztás, ami bizony nem könnyű dolog. Az első választás: szép, de drága fajkutyát vegyünk-e, vagy egy kóbor kutyust fogadjunk be, esetleg menhelyről hozzunk el egyet. Bár emberiesség szempontjából kétségkívül ez utóbbi megoldás a kézenfekvőbb, ám az ember hiú és szereti a szépet. Azoknak, akik szeretik az állatokat, mind van kedvenc kutyafajtájuk, azt azonban végig kell gondolni, hogy alkalmasak vagyunk-e az adott fajta tartására.

Egy ismerős idős házaspár a fiuktól kölyök rottweilert kapott: azóta Árpi bácsit csak elsuhanni látjuk Rocky póráza végén, ami a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy a környék rémeivé váltak, mivel a kutya érzi, hogy bármit megtehet, és teljesen elvadult, még szukákat is megtámad, amit egy normális kan sohasem tenne meg. A szukák amúgy - persze csak nagy általánosságban - ragaszkodóbbak, barátságosabbak és könnyebben kezelhetők. A gond csak az velük, hogy amikor tüzelnek nagyon résen kell lennünk, de erről majd később. A kanok önállóbbak, néha bizony a helyünkre törnek, és a többi kutyával is nehezen férnek meg. Furcsa módon pont ez a magyarázata annak, hogy az utcán sokkal több hímmel találkozhatunk, mivel a tenyésztők hajlamosak inkább a szukákat megtartani - biztosítják a szaporulatot, kevesebb gond van velük és nem eszik meg egymást.


Házőrzők és kedvencek

Döntsük el, hogy házőrzőt vagy kedvencet akarunk. Bizonyos kutyafajták csak szenvednek egyedül a kertben, mert hiányzik nekik az emberi társaság, például a spánielek, az uszkár vagy a vizslák. A németjuhász vagy a schnautzer, amellett, hogy igényli, hogy dolgozzanak vele, megelégszik egy rövid "edzéssel", aztán jól elvan magában, nem is beszélve a többi nagytestű, viszonylag lassú kutyáról. Vegyük figyelembe azt is, hogy hol tudjuk elhelyezni a kutyát, mennyi tér jut neki. (A mozgásigény csak egy szempont, hiszen azt egy uszkár, amelyik a legmozgékonyabbak között van, akár egy konyhaszéken is le tudja vezetni. Egy vizslának, boxernek vagy egy skótjuhásznak - az agarakról nem is beszélve - viszont igazi térigénye van, amit nem árt figyelembe venni.) Bernáthegyit telepíteni panellakásba, ugyebár, nem túl okos dolog, egy pincsinek viszont gyakorlatilag mindegy, mivel egyedül úgysem engedi ki a gazdája - nehogy megegyék a macskák.

Ha már eldöntöttük, hogy milyen méretű és nemű kedvencünk lesz, lehet szortírozni. Az nem lenne szép, ha konkrét javasolnánk, azonban nekünk is vannak kedvenceink. A kistermetűek közül a tacskó - főleg a szálkásszőrű változat - és a foxterrier a favoritunk. Mindkettő nagy vadász, nem szabad, hogy szerény méretük megtévesszen minket. Viszont rendkívül okosak és ragaszkodóak. Újabban nagy divat a mókás külsejű, fehér West Highland terrier: amely kevésbé vad, emberszerető, ráadásul feltűnő jelenség. Ha ilyenünk van, akkor jó eséllyel pályázhatunk a környék kedvence címére, mivel minden nyugdíjas néni a kutyánkat fogja babusgatni.


Nem machóság kérdése

A közepes méretben meglehetősen gazdag a választék. A spánielt és az uszkárt (nyíratlan változatban) főleg lányoknak ajánljuk, velük nincs sok gond, kedvesek, emberszeretők, és ami nagyon fontos, a többi kutyával is jól kijönnek. A pulit és a pumit, ezt a két okos, de izgága magyar fajtát inkább fiúknak ajánljuk, hiszen nekik ösztönösen jobban engedelmeskednek - ez nem feminizmus vagy machóság kérdése. Velük bizony szigorúan foglalkozni kell és adott esetben túl kell kiabálni őket. A kevéssé ismert, szívós, intelligens mudit viszont kenyérre lehet kenni. Elterjedtté vált mostanában az angol és francia bulldog, velük nem kell sokat foglalkozni, viszont nem is túl ingergazdagok - bár antik bútor mellett jól mutatnak. A nagy lógófülű basset hound szintén mókásan mutat, tartásának azonban megvan az a kockázata - csakúgy mint a bulldogoknál - hogy sokféle öröklött betegsége lehet.

A nagyobb kutyák alsó kategóriájában lesz aztán zavarba ejtően gazdag a kínálat: a boxer, a skót és a belga juhász, az ír, angol és a Gordon szetter, a dalmata mind ideális kutya, itt tényleg csak a személyes preferenciák dönthetnek. Örök kedvenc a magyar vizsla. Akinek volt vizslája, annak már más fajta nem kell. Ez a kutya úgy megköveteli magának a figyelmet, mint egy rossz primadonna, néha úgy is viselkedik, de egy kedves bohóc is egyben. A kölyök vizslánál már csak kölyök vizsla lehet szebb és ez, sok más kutyával ellentétben, felnőtt korára sem változik. Mindössze két hibája van: rövid, kemény szőre minden ruhaanyagba belefúrja magát és még porszívóval is alig lehet kiszedni, és elképzelhetetlen módon falánk, ami egyébként minden vizslafajtára igaz. Könnyen felszedhet a földről romlott vagy mérgezett ételt, illetve megeheti az eldobott csomagoló anyagot is, amibe aztán bele is pusztul. Egyre többet látni az arany vagy golden retrieverből illetve a labrador retrieverből (röviden labrador, három színben is létezik, zsemle, fekete, sötétbarna), amik, ahogy a nevük is mutatja, tulajdonképpen rokonok. A golden retriever néha már annyira kedves, hogy azt hiszi az ember, hogy csak tetteti, a labrador viszont jóval méltóságteljesebb. A klasszikus munkakutyák közül persze az első a németjuhász, a legnépszerűbb és legelterjedtebb "magyar" kutyafajta, no meg a dobberman és a rottweiler. Ilyen kutyákat csak az tartson, aki tényleg kordában tudja őket tartani, és bizonyos rendszerességgel foglalkozni tud velük. Tényleg imádnak dolgozni, bármi legyen is az, a csibészeléstől a reggeli újság felhozásáig. A többi kutya általában nem szereti őket - különösen a farkaskutyát - ami némi hátrányt jelent társas érintkezésünk terén. A kuvasz és a komondor annyiban különböznek tőlük, hogy ridegen is tarthatók, vagyis kevesebb foglalkozást igényelnek. Aki jó munkakutyát és kedves kutyát akar egyszerre, az tartson óriás schnautzer: nyugodt, kedves, kiszámítható, ellentétben - furcsa módon - a fajta közép és törpe változatával, amelyek gyakran hajlamosak a felesleges idegeskedésre.


Spéci fajták

A "nagykutyák" felsőbb kategóriája már egy szűkebb klub, feltehetően, mert kicsit többe kerül tartásuk és, ezt kevesen engedhetik meg maguknak. Ilyen a lomha bernáthegyi, a kedves új-fullandi vagy a mutatós leonbergi. Külön kategória a dán dog és az ír farkaskutya: sajnos a két fajta hajlamos a mozgásszervi defektekre, de különben élénkek és játékosak. A nagy kedvenc persze a bobtail vagy óangol juhászkutya, ami olyan, mintha egy rajzfilmsorozatból bújt volna elő. Vele főleg szőrápolási problémák jelentkezhetnek, különben csak dicsérni tudjuk.

A következő fajtákhoz pedig egészen speciális lelkialkat és életvitel szükséges. Valamennyi harci kutya, az agárfajták, minden fél kilót nem meghaladó kutyafajta (pl. csivava), az egészen finom és hosszúszőrű kutyák, mint a spiccek vagy a máltai selyemkutya. Azt azonban nem állítjuk, hogy ezek a fajták nem szépek, intelligensek vagy páratlanok.