Ha nem adjuk, elveszi

Több esztendő nagyszabású áradása ráébresztette az árvízvédelemmel foglalkozó szakembereket arra, hogy a Tisza nem szorítható többé gátak közé. A megoldást az úgynevezett ártéri gazdálkodáshoz való visszatérésben látják. Ennek lényege, hogy a szabálytalan időszakonként áradó folyó vizét az erre a célra kialakított tározókba vezetnék. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az élővilág rendkívül meghálálja a kezdeményezést.

Az 1999-es tiszai nagy árvíz akkor meglepetésként érte az ország közvéleményét. Régen fordult már elő, hogy Magyarországon a medrükből kilépő folyók hatalmas gazdasági károkat okoztak. Az eset egy év múlva megismétlődött, majd a későbbi esztendőkben kisebb folyók és patakok is hasonló problémákat okoztak. A tények azt mutatták, hogy az addig alkalmazott gátak már nem tudják a letarolt Kárpátokról lezúduló tavaszi vízáradatot levezetni. Megoldás végül az lett, hogy a fékezhetetlen Tisza lassan visszakap egy keveset régi területeiből. És akkor majd, mint aki letépte láncát, vágtathat a rónán át. Persze nem ameddig akar, mindenesetre tovább nyújtózkodhat, mint azt az eddigi gátak közé szorított szűk medre engedte.

Az intenzív földművelés alatt tartott területeken most már az úgynevezett ártéri vagy foki gazdálkodás fog folyni, ugyanúgy, mint azt évszázadokon át tették elődeink. Az évente egyszer-kétszer előforduló áradások - akárcsak az ókori Egyiptomot a Nílus - fogják életben tartani az ártereket. Kiöntő Tisza rendszeresen fogja tápanyagokban gazdag talajjal elárasztani az ártereket.

Az érintett földek tulajdonosai eleinte nem túlságosan lelkesedtek az ártéri gazdálkodás bevezetésén - tiltakoztak is ellene több fórumom, azt gondolva, hogy ez sokkal kevesebb terméssel jár - ám az utóbbi évek aszályos időjárása bebizonyította, hogy csak ott érhető el jó terméshozam, ahol a talaj megfelelő mennyiségű víztartalékkal is rendelkezik. A tavaszi elárasztással ez többé nem okoz problémát. Évekkel ezelőtt, mikor még szó sem volt az árterek megnyitásáról, a közszolgálati televízióban riportot készítettek egy öreg bácsival, akinek a Tisza mentén volt egy darab földje. A bácsi elmondása szerint az egyik évet, ami az áradás miatt kiesik a gazdálkodásból, bőségesen kárpótolja a humuszban gazdag föld adta termés a következő évben.

Mindezek mellett olyan felbecsülhetetlen hozadéka van az ártéri gazdálkodás újbóli bevezetésének, amelyet pénzben nem lehet kifejezni. A növény és állatvilág hihetetlenül meghálálja az életet adó vizet. Mióta a Tisza mentén bizonyos területeken újból a víz az úr, a parti madarak nagyobb számban fészkelnek a területen. A hullámterek életrekeltésének köszönhetően pedig olyan európai szinten is veszélyeztetett fajok, mint a réti sas és a tavi denevér is visszatért a Tisza mellé. Sőt, kuriózumnak számít, hogy Nagykörü környékén egy igen szép, nagy, édesvízi szivacsot is találtak. A szakemberek szerint a szőke Tisza mentén 70 és 100 közé tehető azon területek száma, ahol a foki gazdálkodás és a hihetetlen színes flóra és fauna életre kelthető.

Egyes vélemények szerint az egyébként 150 éve épült gátrendszer már hosszú évek óta nem tartja meg a vizet. Amit nem adunk oda a Tiszának, azt úgy is elvenné - vonták le az illetékesek a tanulságot egy szolnoki sajtótájékoztató tavaly novemberben. Ezt az akaratosságot a szőke folyó már többször bebizonyította. Hogyha annak idején a hagyományos gazdálkodás alkalmazkodni tudott a Tisza szabálytalan áradásaihoz, akkor napjainkban ez igazán nem jelenthet problémát. A fölösleges vizet felhasználták a gazdaságban, amivel pedig nem tudtak mit kezdeni, annak gondoskodtak az elvezetéséről. Minthogy a gátakat nem emelhetjük az égig, a legjobb megoldásnak az ártéri gazdálkodás tűnik.